Ultimate News #29

[Maniac] Hétágra süt a Nap, danolásznak a madárkák, nyílnak a virágok… Bizony, barátaim, most már tényleg megérkezett a tavasz, és vele együtt megannyi új magyar képregény is érkezik a 3. Magyar Képregényfesztiválra! Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki azt kívánja, hogy bárcsak már március 31. lenne… De sajnos még ki kell bírnunk pár hétig, de hogy addig se unatkozzunk, nézzünk körül az Újvilágban az Ultimate News 29. kiadásában! Benne vagytok? Helyes. Aki nem, az talán csak azért, mert nem akar spoilereket olvasni a hírek között. A többiek viszont lépjenek bátran közelebb, és vessék bele magukat az e heti összefoglalóba! Ollé!

ULTIMATE SPIDER-MAN

Így visszagondolva, amikor elkezdtem ezeket az összefoglalókat, már akkor javában tartott a Clone Saga, és egészen a múlt hónapig kellett várnunk a befejezésre. De most végre elérkezett a pillanat, hogy egy vadonatúj sztori kezdetét jelentsem be: igen, igen, igen, új történet vette kezdetét Amerikában múlt héten Ultimate Knights címmel! Az elsõ részben kapásból olyan szereplõkkel találkozhatunk, mint a Fenegyerek, a Vezér, a Fantasztikus Négyes, Shang-Chi, a Roncsbrigád, Jessica Jones, és természetesen Kitty Pryde, aki a jelek szerint végleg (vagy legalábbis egy hosszabb idõre) a sorozat állandó szereplõjévé lépett elõ. Nosza, lássuk is a rövid ismertetõt!

Ultimate Spider-Man #106 – Ultimate Knights, 1. rész
Író: Brian Michael Bendis
Ceruzarajz és borító: Mark Bagley

Aki azt hitte, hogy Peter végre megpihenhet egy kicsit a Clone Saga után, az nagyot tévedett! Pókember számára nincs pihenõ: felbukkan a Fenegyerek, hogy bevegye õt újonnan alakult csapatába, melynek egyetlen célja a Vezér végleges kiiktatása. Peternek jelenleg azonban kisebb gondja is nagyobb a Vezérnél: nénikéje még mindig életveszélyes állapotban fekszik, valamint barátnõ-problémákkal is küszködik… És akkor még nem is említettük az iskolájába érkezõ új diákot. De hogy lehetne visszautasítani a Fenegyereket és bandáját? Egykönnyen nem, az biztos…

És van itt még valami nektek: két újabb alternatív borító abból a 100-ból, melyeket 100 rajzoló készített el egy jótékonysági árverésre a 100. számhoz. Ezt a kettõt Samuel Reyes alkotta.

ULTIMATE X-MEN

Aki csak Adam Kubert rajzai miatt veszi az Újvilág: X-Men újabb és újabb kiadványait, az csalódni fog a 18. számban – a többieknek azonban bátran merem ajánlani a múlt héten megjelent márciuisi számot, melyet kivételesen Kaare Andrews rajzolt. Van itt minden, kérem szépen: dinoszauruszok, zombik, öntudatra ébredt szuperszámítógép, sajtókonferencia az X-Men ellen… Aki elolvassa, az nem fog unatkozni, azt garantálom!

Újvilág: X-Men #18 – Pokoltûz és kénkõ, 3. és 4. rész
Író: Mark Millar
Ceruzarajz: Kaare Andrews
Borító: Adam Kubert

Rozsomák és Küklopsz a Vadföldre utaznak, ahol meggyûlik a bajuk egy nem várt ellenféllel és egy nem várt potyautassal. Jégember ezalatt sajtótájékoztatón készül felszólalni az X-Men ellen…

Közben azért ne feledkezzünk meg az amerikai kiadásról sem: itt van nektek három elõzetes oldal a 80. számból. Sokak örömére Árnyék végre visszatér, és… van itt még egy fura fazon… aki mintha irányítani tudná a tüzet… Csak nem…?

És ez még mind semmi! Hoztam még pár vázlatot is kedvenc X-einkrõl, melyek egyikén még a klasszikus Rozsomák is felbukkan! Lássuk hát:

MINISOROZATOK

Ultimate Vision

Egy hónap kimaradás után múlt héten végre folytatódott Mike Carey és Brandon Peterson sci-fi és horror elemekkel tûzdelt minisorozata, az Ultimate Vision. Gah Lak Tus rakoncátlan darabkája immár teljesen átvette az irányítást az ûrközpont felett, és megfertõzött szinte minden embert a fedélzeten. Mi lesz így veled, Vízió? És ami még fontosabb: mi lesz a Földdel?

Ultimate Vision #3
Író: Mike Carey
Ceruzarajz és borító: Brandon Peterson

Hiába Vízió minden próbálkozása, Gah Lak Tus földöntúli hatalommal bíró darabkája magába szívja az A.I.M. központjának energiáit, majd megindul a Föld felé. Amit Gah Lak Tus nem tudott végrehajtani, az ennek ez egyetlen darabnak sikerülhet: megsemmisítheti az egész bolygót…

ADATLAP

Ha múlt héten Higanyszál volt a soros, akkor most nem is jöhet más, mint ikertestvére, a Skarlát Boszorkány. Lássuk hát, mit érdemes tudni Wanda Lensherr kisasszonyról!

Skarlát Boszorkány

Igazi neve: Wanda Lensherr
Egyéb nevei: Wanda Maximoff
Kiléte: Ismert
Foglalkozása: Terrorista
Állampolgársága: Ismeretlen
Születési hely: Ismeretlen
Ismert rokonai: Isabelle (édesanyja), Erik Lensherr (más néven Magneto, édesapja), Pietro Lensherr (más néven Higanyszál, testvére), ismeretlen nagyapa (elhunyt)
Mely csoport tagja: Mutáns Testvériség
Legfelsõbb iskolai végzettsége: Ismeretlen
Elsõ megjelenés Amerikában: Ultimate X-Men #1 (2001)
Elsõ megjelenés Magyarországon: Újvilág: X-Men #1 (2005)

Története: Wanda Lensherr, más néven Skarlát Boszorkány, a mutáns terroristavezér, Magneto fia. Ikertestvérét, Pietrót és õt apjuk még gyerekkorukban elhurcolta emberi anyjuktól, hogy elsõként csatlakozzanak újonnan alapított Mutáns Testvériségéhez, melyet a szintén mutáns Charles Xavierrel hozott létre. A két gyerek születésétõl fogva nagyon közel állt egymáshoz, és Wanda mindig mindenben támogatta testvérét. Pietro Magnetótól mindig csak megvetést és gyûlöletet kapott, és Wanda volt az egyetlen, aki meg tudta õt vigasztalni, hogy újra feltöltse önbizalommal. Miután apjuk egy emberellenes akció során látszólag életét vesztette Washington, Wanda segítette Pietrót átvenni a Testvériség irányítását. Késõbb ketten megpróbálták megszerezni Magneto holttestét a hadseregtõl, de nem találtak mást, csak apjuk sisakját. Akció közben színre léptek ellenségeik, az X-Men, és az egyik tag, Küklopsz megpróbálta rábeszélni õket, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Wanda erõsen hajlott arra, hogy elfogadja az ajánlatot, de amikor egy katona rálõtt, meggondolta magát, és Pietróval együtt visszatértek a Testvériséghez. Ezután az eset után Wanda egyre többet gondolkozott azon, hogy talán mégis megpróbálhatnának a mutánsok és az emberek együtt élni. Amikor az X-Men tagjait foglyul ejtette egy X-Fegyver nevû titkos kormányszervezet, a Testvériség a segítségükre siettet, és kiszabadították õket. Wanda nagyon fontos szerepet játszott az akcióban: õ távolította el az X-ekbe ültetett implantátumokat, melyekkel irányították õket.

A Testvériség az új vezetés alatt radikális változásokon ment át: immár békésebb eszközökkel próbálták segíteni a mutáns társadalmat, és inkább a korrupt vezetõket és alkalmatlan politikusokat vették célba az ártatlan tömegek helyett. Ez a változás azonban sok tagnak nem tetszett, és egyre több lett a lázongó a csapatban…

FOLYT. KÖV. AZ ÚJVILÁG: X-MEN KÖVETKEZÕ SZÁMAIBAN…

Magassága: 175 cm
Súlya: 66 kg
Szeme színe: Barna
Haja színe: Barna (általában feketére festve látható)
Képességei: Wanda képes manipulálni a valóságot, melynek számos különbözõ hatása lehet a környezetére. Ezenfelül tud repülni, sebészi pontossággal tárgyakat teleportálni, valamint embereket és tárgyakat átalakítani.
Intelligencia: 2/7 (Átlagos)
Erõ: 2/7 (Átlagos; a saját testsúlyát képes felemelni)
Gyorsaság: 2/7 (Átlagos)
Állóképesség: 2/7 (Átlagos)
Energiakivetítés: 5/7 (Nagy távolságból, hosszú ideig képes energiakivetítésre)
Harci tapasztalat: 2/7 (Átlagos)

Úgy vélem, ennyi elég is lesz erre a hétre. Van még pár nyalánkság a tarsolyomban, de be kell osztani õket… Mint mindig, ezúttal is várlak titeket az Ultimate Marvel fórumban, hogy sok szépet és jót írjatok. Hát akkor én ennyi voltam – a jövõ heti viszontlátásra!