Képregény, a sajtó számûzöttje

[rumcajsz / nol] Az igazi magyar képregény elõdjeként számon tartott, verses szövegekkel kísért rajzsorozatok elõször az 1860-as évek elején Jókai Mór Üstökös címû élclapjában jelentek meg. A késõbb képkockákba terelt, szóbuborékos képregények rendkívül népszerûek lettek, sõt.

Képregényeket közöltek napi- és hetilapok, humoros és gyermekújságok, népszerûségét még a politika is igyekezett kihasználni: az 1940-es években szolgáltak antiszemita, késõbb pártpropagandát. Késõbb egy idõre kipukkadtak a szóbuborékok, mert a szovjet kultúra hozzánk látogató ideológusai nemkívánatos, nyugati kultúrmocsoknak nyilvánították a mûfajt, amely azért az ötvenes évek végétõl ismét visszaköltözött a gyermek- és vicclapok oldalaira, akkoriban jelentek meg az irodalmi mûvek átdolgozásai. A képregény újabb aranykora körülbelül a rendszerváltozásig tartott, a mûfaj azóta nagyjából tetszhalott állapotban van. Miközben mostanában egyre több, hazai rajzsorozatot közlõ képregényújság, könyv jelenik meg, képregényfesztiválok, árverések vonzanak tömegeket, ezekben a napokban zajlik a Képregény Hete rendezvénysorozat, a hazai lapokból szinte eltûnt a képregény.

Bayer Antal, a Magyar Képregénykiadók Szövetségének képviselõje azt mondja: szerinte az elzárkózásnak részben anyagi okai vannak, de a képregények mellõzésében szerepet játszik az is, hogy a szerkesztõk nem ismerik a mûfajt és annak lehetõségeit. Az amerikai, a francia és az angol lapokat említi, amelyekben gyakran találkoznak az olvasók olyan képregényekkel, amelyek tulajdonképpen afféle szociális kommentárok, és a maguk eszközeivel reagálnak a napi eseményekre, aktuális divatokra, hangulatokra.

Képregényeket közlõ kiadvány nálunk is egyre több jelenik meg. A gyermekeknek szánt füzeteken kívül, csak a példa kedvéért: a Kretén, a Pinkhell vagy a mûfaj népszerûsítését célzó, igen olcsó Eduárd címû újság, de említhetnénk népszerû könyveket is: Art Spiegelman Maus címû holokauszt-képregényét, Aleksandar Zograf Pszichonauta – látomások a Balkánról címû könyvét, Gróf Balázs Képregények címû gyûjteményes kötetét, a Fekete-fehér képregény-antológiát, vagy a képregény történetét feldolgozó munkákat, köztük Kertész Sándor könyveit.

Kertész azt mondja, annak ellenére, hogy a képregény manapság inkább könyvek, füzetek formájában hozzáférhetõ, fõként képregénnyel kapcsolatos rendezvénysorozatokon jelenik meg, szerinte valódi sajtómûfaj. De ahhoz, hogy ez ismét bebizonyosodjon, a napilapoknak is rendszeresen kellene közölniük, elsõsorban magyar vonatkozású történeteket. Amik ugyanis mostanában itt-ott megjelennek, azok fõként az olcsón megvásárolható, néhány képbõl álló, külföldön már sikert aratott sorozatok, amelyek nem feltétlenül felelnek meg az általános magyar közízlésnek, humornak, és legfeljebb helykitöltõ szerepük van. A képregény történésze hozzáteszi: nálunk az újságkészítés elsõsorban szövegközpontú, a szerkesztõk már nem hisznek a képregény olvasócsalogató erejében.

Halmos Ádám, a képregénykönyveket is megjelentetõ Nyitott Könyvmûhely Kiadó vezetõje is úgy véli, az újságok szerkesztõi fõképpen azért idegenkednek a képregények közlésétõl, mert még mindig azt gondolják, hogy infantilis mûfaj, amely elsõsorban gyerekeknek szól, miközben persze ennél jóval több, teljesebb, sokszínûbb. A kép és szöveg együttesével, egészen máshogy lehet beszélni a dolgokról.

És tényleg: a franciák a világ történetét, Napóleon életét és a Bibliát is feldolgozták képregény formában, az olaszok pedig a nyelvoktatásban is hasznosítják.

Gróf Balázs szinte az egyetlen, aki képregények rajzolásából él: az „est lapokban”, azaz programújságokban rendszeresen jelennek meg sorozatai. Neki szerencséje volt, mert 2000-ben a Pesti Est fõszerkesztõje felfigyelt rajzos történeteire, így õ azóta rendszeresen publikálhat. Pedig azt mondja, kitûnõ rajzoló akadna bõségesen, csakhogy nálunk még mindig tartja magát az a szemlélet, hogy a képregény leszoktat az olvasásról, holott szerinte ennek éppen az ellenkezõje igaz. Visszaszoktat rá. Gróf szerint kivált furcsa, hogy a mai, vizualitásra épülõ világban a képregény kevés kivételtõl eltekintve nem kap helyet a sajtótermékekben, sõt még az is megesett egy évvel ezelõtt, hogy az egyik vezetõ politikai hetilapban erõsen kikeltek ellene, azt írták: „lebutított mûfaj a nem olvasók számára”. Nekem szerencsém van, mondja, mert a Pesti Est szerkesztõi bátrak voltak, és meg mernek mutatni valami lokális ízt.

Forrás: nol.hu