kilencedik.hu / Egyéb / Kádári hagyaték lenézni a képregényt

Kádári hagyaték lenézni a képregényt

2007. május 16. | |  
Megoszts

[Zorro] Míg a képregény Franciaországban, Japánban vagy Belgiumban része a mindennapok vizuális kultúrájának, Magyarországon sokan mondják: nincs ennél értéktelenebb nyomtatott termék. A sajtó ma már új magyar aranykorról és mûvészetrõl ír. Arra kértük a szakma hazai vezetõit: oldják fel az ellentmondásokat.

Két éve a Sin City címû film kapcsán Bölcs István a 168 Órában analfabétának nevezte a képregényolvasókat, a képregényt pedig a „nemolvasók számára lebutított“ mûfajnak titulálta. Ahhoz képest, hogy analfabéták, egész ügyes dolgokat találnak ki a japánok. A szigetországban ugyanis gyakorlatilag nincs olyan ember, aki ne olvasna el munkába menet több száz oldal mangát naponta – mondta el érdeklõdésünkre Fehér Zoltán Magyar Képregényakadémia alkotómûhely elnöke.
Képgaléria

Szerinte az itthon tapasztalható ellenséges hozzáállás a tájékozatlanságból és a szocialista hagyományokból ered. “A képregény nem képzõmûvészet és nem is irodalom, még csak nem is film – amihez talán a legközelebb áll – hanem mindezen mûvészetek eszközeivel él, de úgy, hogy teljesen önálló nyelvet alakít ki, miközben egyik elõdjével sem azonos.

Ha az irodalomhoz hasonlítva ugyanazt várjuk el tõle, mint egy regénytõl, az olyan, mintha egy filmet behunyt szemmel, csak a zenéjérõl ítélnénk meg. A képregény nem mûfaj, hanem önálló kifejezési eszköz, mûvészeti ág – tette hozzá megkeresésünkre Bayer Antal, a Magyar Képregénykiadók Szövetségének elnöke. Ezt korábban Magyarországon nem nagyon tudhatták, hiszen nálunk történelmi okokból nem volt mód másra, mint irodalmi és történelmi adaptációk elkészítésére, ami félreértésekhez vezetett.

A hatavanas-hetvenes években fõleg a Füles rejtvényújságban jelentek meg rajzsorok, egy évtizeddel késõbb azonban már valódi képregényekkel is találkozhattunk a Kockás, az Alfa és a Hahota magazinokban. A magyar olvasó így csak kevéske ízelítõt kaphatott a világ képregénytermésébõl. Eközben a szabad országokban a japán manga hatott az európai és amerikai alkotókra és a kiadókra is. Megjelent a “global manga”, amely a japán képregény stílusának, témaválasztásának és formátumának is több jegyét asszimilálva újította meg a nyugati képregénykiadást.

Mint Bayer Antaltól megtudtuk, a képregénymûvészetben a manga hatása már jóval korábban jelentkezett: Frédéric Boilet francia rajzoló 2001-ben hirdette meg a “nouvelle manga” mozgalmat, amely tekinthetõ egy multikulturális új minõségnek is a képregényben. Vannak a kortárs magyar alkotók között is olyanok, akik kedvelik a mangát, de ez munkásságukon egyelõre még csak kevéssé látszik. Rövidesen kiderül, megihlet-e magyar kiadókat és rajzolókat az a lehetõség, hogy amolyan “hungaromangákat” készítsenek az “amerimangához” vagy a “manfrához” hasonlóan.

Persze nem csoda, hogy a vasfüggöny keleti oldalán nem alakult ki a mûfajra jellemzõ vizuális kultúra. A nagyobb baj az, hogy vannak, akik számára még mindig létezõ valóság a kulturális sorompó. Bayer Antal szerint a képregénynek, mint minden más kifejezési eszköznek, létezik egy sajátos kódrendszere. Ennek a dekódolását felnõttkorban már nehéz elsajátítani. Ezért aztán azok, akik legfeljebb olyan irodalmi adaptációkat olvastak, amelyekben a kép csak illusztrálja a szöveget, nem tanultak meg képeket olvasni, a képek és a szövegek kölcsönhatására figyelni.

A Magyarországon tapasztalható negatív hozzáállás hátterében nagyrészt történelmi okok állnak, a rendszerváltás elõtt a mûfaj nem volt támogatott. A kilencvenes években megérkeztek hazánkba a szuperhõsök, Garfield, Donald kacsa és társaik. A rajongók és a szakma abban reménykedett, végre levetkõzheti a magyar képregény is az adaptációs béklyót és nem csupán az irodalom megtûrt mostohagyermekeként tartják majd számon. Nem így történt.

Ehelyett az évtized derekára szinte teljesen megszûnt a hazai piac a Kockással és társaival együtt, a felnõtteknek szóló képregények pedig el sem jutottak hozzánk. A ma aktív, fiatal magyar rajzolók megjelenésére még várni kellett és a kiadók sem nagyon hittek abban, hogy feltámasztható még a magyar képregény.

A fordulat az évente megrendezett budapesti szakmai kiállítás idei rendezvényén történt. A sajtó hangosan kürtölte: új fejezet kezdõdött a magyar képregény történetében, hiszen soha ennyi látogató nem volt még kíváncsi a kiadók éves összejövetelére. A szakma sokféleképpen magyarázza a sikert, abban azonban egyetértenek, hogy a kiadók és az alkotók összefogása nélkül nem támadt volna fel a magyar piac. A képregényre specializálódott kis kiadók szövetkezve próbálják elérni a céljaikat – mondta el kérdésünkre Korchma Zsombor a Roham kiadó vezetõje. A sikerhez persze hozzájárult az is, hogy az interneten keresztül a fiatalok számára elérhetõvé vált világ képregénytermése, és ezzel egy idõben megjelent a fogyasztói igény a magyar képregényre is.

Felnõtt az elsõ olyan nemzedék, amelyik a kilencvenes években már fiatalon megismerkedhetett a japán és amerikai vizuális kultúrával. Közülük kerülnek ki a mai kiadók, alkotók, fordítók, gyûjtõk, rajongók és segítõk is. A Roham kiadó ugyanakkor arra bíztatja az alkotókat: a környezetükbõl táplálkozó mûveket alkossanak, ne az amerikai vagy a japán történeteket, stílust vegyék át. A jellegzetes karakter felépítése persze nem könnyû feladat.

A kortárs képregényeket közlõ Pinkhell magazinban megjelent elvontabb mûvek például nagy felháborodást váltottak ki a hollywoodi produkciók bûvkörében élõ olvasókból. A felháborodás jogos volt – vallotta be Fehér Zoltán, aki a Képregény Akadémia irányítása mellett a lapot is vezeti – hiszen a kommersz darabok kedvelõi számára ez egy olyan világ, amihez nincsenek kulcsaik. Ez így irritáló lehet, fõleg, ha a hazai palettáról eközben hiányzik a kedvenc kommersz képregény is.

A mélyebb értelmû, kódoltabb mûvek célközönsége itthon még nem igazán olvas képregényt. Valószínûleg nehezen tudják elképzelni, hogy a mûfaj nem csak szuper- vagy western-hõsök kalandjaiból állhat. Fehér Zoltán szerint ennek ellenére már most érdemes megszólítani azokat a leendõ olvasókat, azt a közeget, akik megfelelõ befogadói lehetnek a nehezebb alkotásoknak is. (Soleado-RaZo)

Forrás: hg.hu

Kategóriák: