Alternatív Piroskák légiója

[BAL/BOON] A japán álló- és mozgórajz-mûvészeten alapuló popkultúra miskolci seregszemléje sokakat vonzott…

AnimeCon néven szervezett múlt szombatra országos találkozót (másodszor vidéki nagyvárosban) a mangák és animék (azaz a japán eredetû sajátos képi világú képregények és rajzfilmek) kedvelõi számára a Magyar Anime Társaság, illetve a Miskolci aNime Klub. A Technika Házában tartott rendezvényen a hasonló (de más természetû) tematikus konferenciák és seregszemlék mezõnyéhez mérten igen szép érdeklõdést tapasztalhattak a szervezõk: sok százan, elsõsorban fiatalok – azok között is feltûnõen nagy arányban: iskolás lányok – jöttek el, a városhatáron belülrõl és azon túlról, hogy azonos érdeklõdésû kortársaikkal találkozhassanak, beszélgethessenek, vetélkedhessenek, jelmezeiket bemutathassák, filmeket nézzenek, zenét hallgassanak, képregényeket böngésszenek közösen.

Úristen, ilyen szép holmim még nem volt! Olyan giccses! – kiált fel egy lánytársaság egyik tagja, amikor barátnõje a direkt neki hozott apró ajándékot átnyújtja. A jelenet egyrészt utal a jelenség (szigorúan csak egy kívülálló számára érzékelhetõ) mókásan abszurd-ellenmondásos megítélhetõségére, másrészt az elsõ látásra észrevehetõ tényre: ez itt a tizen-huszon éves lányok világa.

Zavarba ejtõ

Szemben a Star Wars- és egyéb rajongókkal, pop- és rockzenei mániák közönségével, nem beszélve a futballdrukkerekrõl, a mangások és animések feltûnõen nagy része nem a fiúk-férfiak közül kerül ki. Mi lehet a magyarázat? Az egyik lehetséges válasz, hogy a szép színes rajzok, az azok saját kezû leképezését jelentõ festés, varrás, mûvészkedés inkább a lányoknak áll jól. Ezen felül a japán képregények és rajfilmek tekintélyes része valóban direkt módon a gyengébb nem ifjú képviselõit célozza meg. Nota bene, még a (például) naturális férfi homoszexualitás témájával foglalkozók is…
Mert hát ki kell mondani: ezekben a mûalkotásokban sokkal „többet” láthatunk, mint amit az európai kultúrkörben megszokhattunk. A japán kultúrában a testiség, vagy olyan motívumok, amelyek mifelénk a perverzió körében tartoznak, nem válnak el élesen a nagyközönség számára elfogadott-elfogadható témáktól. Persze, az ilyesmivel való váratlanul találkozás könnyen zavarba ejti az óvatlan szemlélõdõt (elég egy díszes festményalbumba, képregénybe csak belelapozni).

Toleráns érdeklõdéssel

Nem ejti ugyanakkor zavarba a manga mûfaj ismerõit, akik egyaránt toleránsan és érdeklõdéssel figyelik az iskolás tinilányok, az öreg varázslók, történelmi környezetben fellépõ szamurájok, különleges képességû szuperhõsök, iparihorror-világban masírozó gõzrobotok, alternatív mesében kalandozó „Piroskák” (Jin-Roh) és még ezernyi más figura kalandjait. Tehetik ezt könyvekben – Japánban a „végeérhetetlen” képregénysorozatok vastag kötetek formájában jelennek meg –, comicsokban, filmekben, DVD-ken, számítógépes játékokban.
És, ahogy az a múlt szombaton a Technika Házában tartott Miskolci AnimeCon alkalmával is kiderült, magukra öltött, egy-egy kedvenc szereplõt megjelenítõ jelmezek, baráti beszélgetések, interneten egymásra talált rajongói csoportok révén és keretében. Nem lehet véletlen, hogy a rendezvényen, az elõzetes várakozásokat is felülmúlva, közel ezren vettek részt.

Egyes animék az utóbbi tíz évben kiléptek a mûfaji korlátok közül és a nyugati világ filmkritikusainak, valamint a közönségnek is elnyerték tetszését, elismerését. A következõ mozialkotásokat ma már a klasszikusok, készítõiket a filmtörténet jelentõs újítói között emlegetik: Akira (1988, rendezõ: Kacuhiro Otomo), A páncélba zárt szellem (Mamuro Oshii), Metropolis (Rin Taro), Chihiro Szellemországban (Mijazaki Hajao). Élénk anime-elemeket fedezhettek fel a nézõk továbbá – s emelte ez be a mûfajt végképp a mainstream amerikai mozivilág eszközkészletébe – Quentin Tarantino Kill Bill címû mozijában.

Hozzá is fér

Az ezredforduló környékén jelentek meg elõször nevesítetten animék a hazai kereskedelmi televíziózásban. A Dragonball és néhány társa hamar társadalmi vitákat generált, ugyanakkor felkeltette a széles tinédzsertömegek érdeklõdését a mûfaj, a sajátos képi világ és zene iránt. Egyik-másik sorozatot egyébként hamar be is tiltották (azaz tiltakozás hatására levették a mûsorról), „túl sok meztelenkedés” és „túl sok erõszak” érvekkel, hasonlóan jártak az elmúlt években a hazai kiadású mangák is. Más kérdés, hogy napjainkban bárki bármihez könnyen hozzáférhet külföldi kiadású kötetek, vagy pláne a számítógépes világhálóról letölthetõ képsorozatok és filmek formájában. És aki akar, hozzá is fér.

A kritikusok, a fanyalgók és a gyermeki lelket féltõk azonban elfeledkeznek arról – pontosabban: nincs módjuk jelen helyzetben mérlegelni ezt a szempontot -, hogy a japán kultúrában ezeknek a mûfajoknak és tematikáknak tradicionálisan megvan a helyük, Magyarországgal ellentétben ott (sem) tekintik gépiesen gyerek-mûfajnak a képregényt és rajzfilmet, azaz a nem gyereknek (hanem nyilvánvalóan felnõtteknek) szánt alkotásoknak nem is gyerekek kezébe kerülnek.

„Nagy szem”: csak sztereotípia

Brigichantól, aki természetesen a Brigitta nevet kapta szüleitõl – de, mint számos más popkulturális közösségben, itt is gyakori, hogy ki-ki a rajongás tárgyát képezõ figurák nevét, vagy azok világát idézõ becenevet vesz fel s használ -, szóval Brigichantól mint a miskolci csoport oszlopos tagjától egyrészt megtudjuk, hogy a „chan” kedveskedõ kicsinyítõképzõ (ahogy a „kun” fiúk neve után komolykodó megszólítást takar), de azt is, mi áll éppen most a anime-kedvelõk érdeklõdésének homlokterében. Nos, a legtöbben ezekben a hetekben-hónapokban talán az Inuyasha címû „kutya-démonos”, valamint a Naruto címû „nindzsás-harcolós”, több száz részes tévésorozatokat követik nagy figyelemmel.

– Pár éve indult, a Dragonball szériával – idézi fel a legtöbbek számára a kezdeteket jelentõ idõszakot Brigichan. – Én nem nevezném „õrületnek”. A manga egyszerûen képregényt jelent, az anime rajzfilmet; ezek a japán kultúra szerves részei. Korábban kevesekhez jutott el a két mûfaj, de ma már, ahogy a nyugati világban mindenhol, egyre nyílnak az ilyen kiadványokat árusító boltok, jönnek a könyvek, DVD-k. A fõvárosi rendezvények után tavaly Szegeden volt országos találkozó, most, másodjára Miskolcon. A legtöbben elõször valószínûleg külföldi tévékben látnak animét, nyelvtanulás végett nézik, vagy megragadja õket a sajátos látvány, zene. Aztán kialakul az kíváncsiság a különleges japán mûvészet, a nyelv, a történelem iránt. Ezek a képek és történetek dinamikusak, sok munka van mögöttük, semmiképp sem unalmasak, mint egyes nyugati, amerikai típusú rajzfilmek. Vannak rosszabb darabok, de sokakat megragadnak például a könnyed, humoros sztorik. És, persze, az egész nem csak a „nagy szemû” lánykákról, fiúcskákról szól; ez sztereotípia, ráadásul visszaszorulóban van, az emberi arc ábrázolása egyre realisztikusabb napjainkban.

BAL

– – –

Program – Ilyesmikben vehetett részt, aki ott volt szombaton a Technika Házában:
– jelmezverseny
– karaoke-verseny
– számítógépes játék (konzol-verseny)
– táncszõnyeg-verseny
– rajzverseny
– elõadások (japán történelem; fizika a filmekben)
– vásár (könyvek, albumok, képregények, DVD-k, babák, játékok)

– – –

A Magyar Anime Társaság 2003-ban alakult meg, ugyanakkor több nagyvárosban vannak helyi (részben tag-) csoportok, már pár évvel korábbról – tudjuk meg Kertész Kármántól, az országos klub vezetõjétõl. Boda Zoltán, a miskolci rendezvény szervezõje így idézi fel a kezdeteket:
– Már a nyolcvanas években lehetett látni a tévében japán rajfilmeket, de gyakran úgy írták, „francia”. A kilencvenes években jött az áttörés, meghonosodott a japán rajzkultúra. – Két-három ezer ember lehet, akit nagyon megfogott, tavasszal a fõvárosban egy rendezvényen 1800 látogató volt. A miskolciak 1999-2000 táján kezdtek találkozgatni, immár rendszeresen összejönnek minden szombaton a Szinvapark áruház második emeleti étterem-részén, délután 3-tól vagy 4-tõl.
A Magyar Anime Társaság a neten: www.animetarsasag.hu
A Miskolci aNime Klub honlapja: www.mink.hu

– – –

„Tetszik”
Pesthy Dorka a jelmezverseny egyik legdekoratívabb fellépõje volt, ezért is szólítottuk meg õt, bár a versengésen elért helyezésérõl utóbb nem értesültünk. Yuna, akinek két hónap elõkészítõ munkának köszönhetõen beöltözött, „jó figura, jó jelmez, látványos” – ahogy a fiatal lány magyarázta kérdésünkre a Final Fantasy címû komputerjáték X-2-es epizódjából ismerhetõ lányalakról. És a végsõ érv, miért Yuna a rajongás tárgya: „Tetszik”.

– – –

Forrás: BOON.HU

Fotók a KN-en.