Interjúk a 6MKF díszvendégeivel

Aleksandar Zograf

  • BA: Az egykori Jugoszláviában, ahol felnőttél, számos nyugati képregény megjelenhetett, nem úgy, mint Magyarországon. Mik voltak a kedvenceid, melyek hatására akartál te is képregényeket készíteni?
  • AZ: Nagyon sok minden érdekelt, és bár amióta az eszemet tudom, mindig olvastam és rajzoltam képregényeket (az anyám is nagy képregényfaló volt), egyáltalán nem terveztem, hogy rajzoló legyek, ez csak felnőttként alakult ki bennem. Gyerekkoromban sok népszerű szemetet olvastam, kezdve a Tom & Jerry-vel és a Disney-képregényekkel, meg a Bonelli-féle olasz sorozatokkal. Jugoszláviában valóban sok jó képregényt is meg lehetett találni, mint például Jacovitti munkáit vagy az Alan Ford, ami Olaszországon kívül csak nálunk volt népszerű. De valójában az 1960-as évek amerikai underground mozgalma és a kora 20. századi amerikai karikaturisták miatt döntöttem úgy, hogy ezt akarom csinálni az életem hátralevő részében. Abban a szerencsében volt részem, hogy kapcsolatba kerültem Jay Lynch-csel, az amerikai underground egyik úttörőjével, és az egyik tőle kapott rajz győzött meg arról, hogy nem az írás, az újságírás vagy az animáció, hanem a képregény az, ami igazán érdekel.
    Az amerikai underground sokkal személyesebb volt, mint azok a „normális” sorozatok, amiket gyerekkoromban olvastam. Többnyire valós történetekkel foglalkoztak, ami engem sokkal jobban vonzott, mint a fantáziavilágok.

  • BA: Mi volt az első kiadott képregényed, és hol jelent meg?
  • AZ: Az első képregényemet 1986-ban egy NON című belgrádi magazin adta ki. Eredetileg két Zograf volt – egy barátommal együtt találtuk ki ezeket a butuska álneveket. A valódi nevem Saša Rakezić, ezért kezdtem Aleksandar Zografként szignálni a képregényeimet, míg a barátom – Slavoljub Živanović – Slav Zografnak hívta magát. Eleinte csak szórakozásból csináltuk, előfordult, hogy kávéházakban készítettük a sztorikat és a vázlatokat, és a pincérnők furcsán néztek ránk. A haverom hamar kiszállt, és filmesnek tanult. Újabban Zli művésznéven turbo-folk videoklipeket rendez, miközben a Big Brothert is készítő cégnél lett produkciós vezető. Ami már eléggé távol van a fiatalkori alternatív képregényeinktől…
    Én közben továbbra is dolgoztam több szerb magazinnak, de igazándiból külföldön „indult be” a pályám, az 1990-es évek elején, amikor elkezdtem amerikai magazinoknak dolgozni. Az első saját albumom az USA-ban jelent meg a Fantagraphics-nál, és csak később kerültem kapcsolatba olyan európai kiadókkal, mint a francia L’Association, majd több olasz, német és spanyol kiadó.

  • BA: Az első, magyarul megjelent kötetedből (Pszichonauta) már tudjuk, hogy a képregényeid többnyire önéletrajzi ihletésűek. Voltak azért hagyományosabb képregényeid, visszatérő figurákkal és „kalandokkal”?
  • AZ: Igen, voltak ilyenek. Például a Srle & Kefa, amolyan antropomorf szív és agy, akik egyszerre szeretik és utálják is egymást. Egy időben hetente jelent meg az újvidéki Dnevnik című lapban.
  • BA: Elmondanád pár szóban, hogy miben más az új köteted, mint a Pszichonauta?
  • AZ: Az Elhasznált világ a belgrádi Vreme című lapban megjelent, és később francia, olasz, szerb és horvát kiadásban is összegyűjtött képregényeimből áll. A Vreme egy tekintélyes független politikai hetilap, bár az én képregényeim a szó szoros értelmében nem politikaiak, hanem különböző témákról szólnak, például az utazásaimról. Vagy pedig főleg a bolhapiacon talált kora 20. századi cikkekből és könyvekből származó történeteket illusztrálnak.
  • BA: Te már visszatérő vendég vagy nálunk. Hogy érzed, van fejlődés a magyar képregényes szcénában? Kiket ismersz a magyar alkotók közül, és szerinted lehetne-e sikerük a nemzetközi porondon?
  • AZ: Akárhányszor eljövök Magyarországra, mindig egyre több a képregény, ami jelzi, hogy nagyon élénk, bár még csak keresi a saját hangját. Több magyar alkotóval is találkoztam, de persze a legjobban Gróf Balázst ismerem, akit még 2006-ban javasoltam a portugáliai Amadora fesztiválra, ahol a kelet-európai képregényt bemutató kiállítás kurátora voltam. Szerintem nagyon is univerzális, amit csinál. Gondolom, hogy más magyar rajzolók is számíthatnak nemzetközi érdeklődésére, főleg a fiatalok.
    De nagyon sok érdekes régi cuccot is lehet találni, és jelenleg elég komoly érdeklődés is mutatkozik ezek iránt Európa- és világszerte. Pont aznap, amikor írtál, otthon, Pancevóban az egyik bolhapiacon megtaláltam a Mátyás Diák című szatirikus magazin 1901-es bekötött évfolyamát. Fantasztikus gyűjtemény amolyan „elő-képregényekből” és politikai karikatúrákból, részben amerikai és európai magazinokból, részben a századforduló Budapestjéről. Roppant erőteljes képek voltak benne, és amikor kinyitottam, pár belepréselt kopírpapírt találtam benne – nyilván valami gyerek próbálta lemásolni a rajzokat. Ettől vált igazán élővé számomra. Sőt, volt benne egy madártoll is, amit talán száz évvel ezelőtt tettek bele. Igen valószínű, hogy egy olyan család tulajdonában állt, akik ott éltek a mi városunkban. Nagyon érdekel a múlt, és sokszor a régi idők művészetének a kutatásában találom meg az ihletet.

Tartalom:

Oldalak: 1 2 3 4