16. Nemzetközi Képregényfesztivál


A Magyar Képregény Szövetség 16. alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb képregényes rendezvényét, vásárát. A jelszó ezúttal: “Töltsük meg képregényekkel Budapestet!”
A fesztivál hivatalosan szeptember 25-27 között tart, ez idő alatt különböző képregényes kulturális programokkal igyekeznek bevenni a várost: a tavalyi Alfabéta-díjasok kiállítása (Restro Puskin), beszélgetések, kvíz és az elmaradhatatlan vasárnapi vásárral várunk mindenkit. A lényeg természetesen a szeptember 27-i (vasárnapi) napon lesz, amikor is szokás szerint szerint egész napos programokkal várják a látogatókat a Dürer Kertben. A belépő 1000 Ft, de a legkisebbek, azaz a 10 év alatti képregénykedvelőknek ingyenes a belépés. (Ide tartozik, hogy sajtóértesülések szerint ez lesz az utolsó alkalom, hogy képregényfesztivált lehessen szervezni a Dürerben.)
A fesztivál plakátját a jósképességekkel rendelkező Németh Gyula készítette, aki már tavasszal ráérzett arra, hogy valójában ősszel lesz fesztivál.

Képregényvásár szeptember 27-én a Dürer Kertben
Számos magyar alkotó és kiadó időzíti új megjelenését a fesztiválra: folytatódnak már ismert szuperhőssorozatok, de nem maradnak el a magyar képregényklasszikusok újrakiadásai sem.
Az új megjelenések hivatalos listája folyamatosan bővül, de mi mégis saját oldalunkat javasoljuk e célból, ahol még akár bevásárlólistát is készíthetsz!
A Dürer Kert belső tereiben alkotócsoportok, szerzői képregényesek, fanzine-osok, és nagyobb kiadók állítanak standot, de mindemellett helyet kapnak különféle képregényes termékek is.

Programok szeptember 27-én a Dürer Kertben
10:00-18:00 Dürer Kert (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.)
Egész napos vásár, dedikálások és kulturális programok. Beszélgetés hazai alkotókkal nemzetközi karrierjükről (Németh Gyula, Felvidéki Miklós, Tondora Judit, László Márk, Pilcz Roland), a közönségi finanszírozás tapasztalatairól, buktatóiról (Allstar csapat, Az Utolsó Előtti Huszár). A képregény és a zene találkozása mellett a horror képregények műfajáról is hallhatunk előadásokat, illetve a Fekete Párduc képregényekről.
A Kreatív Zónában a Comic Jam mellett egész nap workshopokkal, tematikus rajzolásokkal várják az érdeklődőket az alkotók (Erhardt Domonkos, Lakatos István és Lakatos Botond) és a digitális rajzolás képviselője, a Trans-Europe Zrt. csapata.
A kertben lévő Mustrán személyesen lehet konzultálni képregényművészekkel és szakemberekkel. A résztvevők visszajelzést kaphatnak munkáikról, és elmondhatják ötleteiket, kérdéseiket. (A Mustra regisztrációhoz kötött és a képregényfesztiválos belépővel látogatható.)
A nap zárásaként pedig egy képregényes kvízzel is készülünk, amin bárki részt vehet okostelefonja segítségével. A nyertest képregényes ajándékokkal jutalmazzuk.

További továbbiak itt.
A szervezők fontosnak tartották elmondani, hogy a fesztivál nem börze, de ezt olvasóink tudják.

Kísérőprogram: képregénykiállítás
szeptember 25, 18:00-19:00 Restro Puskin
Szembejön az ismeretlen
Képregénykiállítás 2019 díjnyertes magyar képregényalkotóinak munkáiból.
Kiállítanak:
Koska Zoltán, Alfabéta-díj kép-regény kategóriában az Új új képregények című kötetért.
Németh Gyula, Alfabéta-díj kép-novella kategóriában A sorok között című rövid képregényért.
Farkas Lajos, Korcsmáros Pál-díj
A kiállítást megnyitja Szép Eszter kurátor.
A kiállítás október végéig látogatható a kávéház nyitvatartási idejében.
A kiállítás Facebook eseményoldala itt.

Koronavírus
A koronavírus-járvány miatt szükségesnek találtak néhány intézkedést bevezetni a Képregényfesztiválon. A szervezők közleménye itt olvasható:

Közlemény a Képregényfesztivál változásairól


A rendezvény alatt maszk viselése kötelező! Minimum.

A vírushelyzet miatt idén már korábban kihirdették az Alfabéta-díjasok listáját, melyet a Magyar Képregényszövetség évről évre a legtehetségesebb alkotóknak adományoz különböző kategóriákban.
Az idei év díjazottjai:
Maria Surducan – Benczédi Anna Júlia: Víziündér 1. (Illustrart, Kolozsvár)
Oravecz Gergely: Minden belefér (Szépirodalmi Figyelő Alapítvány)
Sarlós Endre Korcsmáros Pál-díj, a Képes Kiadó életműdíja
A rendkívüli díjátadóról itt és itt adtunk hírt.

Fesztivál a Facebookon.

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: