100 Bullets #1-25 – Egy táskányi bosszú

    “Everyone’s done something at some time that someone can’t forgive.”

“Ha minden embernek megadatna a következmények nélkül és távolról való gyilkolás lehetősége, az emberiség percek alatt kihalna.” Milan Kundera adta e bölcs és szomorú gondolatot Búcsúkeringő című nagyszerű könyvének egyik hőse, Jakob szájába. Brian Azzarello pedig 1999-ben indult képregény-sorozatában eljátszik a gondolattal, hogy mi történne, ha a két feltétel egyike teljesülne: jelesül, ha valakinek lehetősége lenne megölni egy másik embert, anélkül, hogy félnie kellene bárminemű hivatalos felelősségre vonástól. A mindenféle kritikus által körülrajongott, díjaktól roskadozó 100 Bullets ebből az ötletből indul ki, hogy egy lenyűgözően sokszínű, szexi, fordulatos és elgondolkodtató, ponyvaelemekkel dúsított noirrá váljon.

A neve Graves ügynök, és a bosszú hírnökeként száll alá azokhoz, akik mások hibájából vakvágányra futottak. Akik elvesztették vagyonukat, akiknek megölték családjukat, akiknek tönkretették életüket. A rejtélyes férfi felkeresi őket, és átad nekik egy táskát, benne megcáfolhatatlan bizonyítékkal arról, hogy ki a felelős nyomorúságukért – emellett pedig egy pisztolyt, és száz töltényt, melyek mindegyike lenyomozhatatlan. És ha e töltényeket bármilyen igazságügyi szerv megtalálja egy gyilkosság helyszínén, a nyomozást azonnal leállítják. A kérdés csak az, hogy ki valójában Graves ügynök, és miért áll érdekében így cselekedni –egyáltalán hogyan képes ilyesmit megszervezni. A 100 Bullets alapvetően két rétegből áll, és mindkettő hibátlanul működik. Az egyikben azoknak az általában sztorinként váltakozó embereknek a történetét ismerjük meg, akiket az ügynök felkeres, és akik elindulnak, hogy a táskát használva bosszút álljanak haragosukon. A sorozatnak ez az oldala afféle megtorlás-antológia, amely kíméletlen pontossággal és hitelességgel mutat be egy-egy kétségbeesett élethelyzetet, és az azért való elégtétel folyamatát – de soha nem a belőle való kilábalást. Hiszen történjék bármi, húzza meg az áldozat a ravaszt, vagy harapjon ő a fűbe, netán kapjon egy olyan táskát, amiben a bizonyítékok férje vagy önmaga ellen szólnak, megkönnyebbülés, megváltás, feloldozás – jó noirhoz híven – sosincs. Csak az utca kegyetlensége, a jövő kilátástalansága, a mindenhol jelenlévő erőszak és a mindent elárasztó bűn és sötétség létezik – na és a hatalmasok játszmája, amiben az arról mit sem tudó kisemberek csak értéktelen bábok.

A másik réteg ugyanis a bosszútörténeteket összekötő háttérsztori, amiből a sorozat előrehaladtával mind többet és többet tudunk meg arról, kicsoda Graves ügynök és kik a társai, mi a céljuk, kik voltak régi munkaadóik, miért üldözik most őket, és miféle szervezet áll az egész titokzatos eseménylánc hátterében (a későbbi részekben majd ez az aspektus sokkal inkább előtérbe kerül). Mindezek tálalása pedig egész egyszerűen mesteri, és akkor még nem is használtam nagy szavakat. Azzarello lenyűgöző autentikussággal ábrázolja az alvilági miliőt, legyen szó akár az utcai drogárusok, akár a milliókkal játszó nagykutyák szintjéről, és képes csupán egy-két rész kedvéért, elképesztően rövid idő alatt félelmetesen realisztikus karaktereket megrajzolni. Teszi mindezt úgy, hogy közben tökéletesen hű a noir hagyományaihoz: itt senki nem ártatlan, a férfiak kemények, pénz- és hataloméhesek, a nők gyönyörűek és halálosak, a leghamarabb pedig mindig az ártatlanok harapnak fűbe.

A 100 Bullets élményét tovább fokozza Eduardo Risso stílusos, sötét és karakteres, a műfajhoz kiválóan passzoló rajzstílusa, amit még megspékel a borítók hamisítatlan ponyvahangulata is. Így ez a sorozat kétségkívül az egyik (ha nem a) legjobb, ami ma kapható a képregény-piacon – igaz, már nem sokáig. Azzarello stílszerűen 100 részesre tervezi a történetet, vagyis alig több mint másfél éven belül a végére érünk. De addig is még pokoli jól szórakozunk.


Megjelenés: 1999/2001
Történet: Brian Azzarello
Rajz: Eduardo Risso

Olórin, 2008. február 11.

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: